Balázsovics Máté döntött a Vidi II ellen!

Balázsovics Máté 55. percben szerzett fejesgóljával győzött az Érdi VSE a Videoton FC második csapata ellen az NB III Nyugati csoportjának tizenötödik fordulójában.

Ha csak az elmúlt fordulóban elért eredményeket vesszük figyelembe, akkor az Érdi VSE a PAFC II elleni 4–0-s győzelemmel, a Videoton FC II pedig a Pápai Perutz FC elleni hazai 4–0-s vereséggel hangolt a találkozóra, ez alapján a találkozó esélyese az érdi csapat volt. Igaz, a székesfehérváriak idegenben a teljes csoport legsikeresebb csapatának számítanak.

A találozó elején mindkét együttes nyílt sisakkal játszott, mind az érdiek, mind a fehérváriak többször jutottak lövésig. A vendégek előbb Balázsovics Máté elől mentettek egy baloldali beadást, majd egy remek akció végén Koós Gábor tíz méterről nem talált kaput. Sőt, még Kelemen Patrik távoli lövését, illetve Koós Gábor közeli fejesét is hárította a Vidi II kapusa, Borsos Vilmos. A túloldalon pedig távoli lövésekkel próbáltak veszélyeztetni a fehérváriak, de a szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a felek.

A fordulás után két perc elteltével Csiszár Zoltán fejjel veszélyeztetett, majd az 55. percben Pintér Nikola baloldali beadása után Balázsovics Máté remek ütemben érkezve tíz méterről bólintott Borsos Vilmos kapujába (1–0).

Balázsovics Máté fejesgólja döntött (fotó: Balogh István)

Nem sokkal később majdnem egyenlített a Fejér megyei rivális, amikor egy távoli lövés pattant ki Kertész Ferencről, de az ismétlést az üresen álló Elvir Hadzic lőtte, viszont az érdi kapus óriási bravúrral védeni tudott.

A folytatásban Melczer Vilmos duplázhatta volna meg a hazaiak előnyét, de hiába érkezett kiváló ütemben Balázsovics Máté beadására, Borsos Vilmos kitornázta a labdát a léc alól.

A hajrában Kelemen Patrik előtt több lehetőség is adódott, amikor előbb a 80. percben Bozsoki Imre indítása után roboghatott a kapusra, de mellélőtt. Két perccel később piros lapot is kiharcolt, amikor Csiszár Zoltán előrevágott labdáját Burka Bendegúz nem tudta lekezelni, elcsúszott, s az érdi támadót utolsó emberként buktatva állította ki a játékvezető a Vidi II védőjét.

fotó: Balogh István

A folytatásban növelhette volna előnyét a házigazda, de nem sikerült kihasználni az emberelőnyt, azonban Limperger Zsolt együttese a hazai 1–0-s sikerrel feljött a tabella második helyére, miután az FC Ajka 1–1-es döntetlent ért el a Dunaharaszti MTK vendégeként.

– Minden mérkőzés más. Tudtuk, hogy a Videoton II hasonló játékerőt képvisel, mint múlt héten a Puskás Akadémia II, annyi volt a különbség, hogy az első félidőben meg voltak a helyzeteink, de ezeket nem rúgtuk be és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél szeretett volna nyerni, de ez nem sikerült neki, így örülünk a három pontnak – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, a múltkori Puskás elleni meccsen kedvezett nekünk a jó talaj, most ezen a pályán nehezebb dolgunk volt, mert nem tudtuk játszani a saját focinkat, de egy küzdős, hajtós meccs volt, a szerencse is mellénk állt, így aztán behúztuk a meccset – mondta a győztes gólt jegyző Balázsovics Máté. Hozzátette: múlt héten a PAFC II ellen kijött a csapatból a sok gól, most mintha bennük maradt volna még néhány találat.

Az Érdi VSE legközelebb a tavaszi idényből előrehozott mérkőzésen a Gyirmót FC Győr második csapatát látja vendégül november 26-án, 13 órakor az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 15. forduló
Érdi VSE–Videoton FC II 1–0 (0–0)
Érd. V: Sipos Tamás (Imrő János, Molnár István)
Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós, Kónya B., Pallagi (Pintér N., 36.), Melczer (Hegedüs N., 76.) – Balázsovics (Ország, 88.), Kelemen P.
Videoton FC II: Borsos – Bolla, Burka, Mocsi, Tarnóczi – Szabó Bence (Lassú Zsombor, a szünetben), Réti, Takács M., Kondor (Lőrincz A., 68.) – Galacs (Varjas, 56.), E. Hadzic
Gólszerző: Balázsovics Máté (55.)
Kiállítva: Burka Bendegúz (84.)

fotók: Balogh István