Hiába a mezőnyfölény…

 Az első húsz percben a házigazda TARR Andráshida SC akarata érvényesült, de a hátrány után az érdiek a hátralévő időszakban fölényben játszottak, viszont csak egyenlíteni tudtak, győzni nem…

A hazai pályán százszázalékos TARR Andráshida SC elleni mérkőzésen az eddigi idegenbeli fellépésein háromból három győzelmet számláló Érdi VSE az eltiltott Kárász Krisztián és Pintér Nikola nélkül vágott neki a mérkőzésnek.

A találkozó elején a hazaiak akarata érvényesült, akik előreívelt labdákból próbálkoztak, majd a 14. percben Kalamár Milán fejesével a vezetést is megszerezték. Ezt követően az érdiek fokozatosan vették át a mérkőzés irányítását, meg is voltak a lehetőségek, majd a 28. percben Pál Szabolcs tudott egyenlíteni. Tíz perccel később Kelemen Patrik lábában volt a vezetés, amikor ziccerben vihette a Pallagi Botondtól megkapott labdát, de a hazai védők visszaértek, így nem sikerült megszerezni a vezetést. Sőt, aztán Pallagi és Pál Szabolcs összjátéka után utóbbi lövése sem sokkal kerülte el a hazai kaput.

Pál Szabolcs gólja (fotó: Balogh István)

A fordulás után az érdiek akarata érvényesült, de vagy tisztázott a zalaegerszegi együttes, vagy nem találták el Horváth kapuját. Húsz perccel a vége előtt Tárkányi lóghatott volna meg Kelemen Patrik átadása után, de hiába volt a védő jócskán mögötte, az oldalvonali asszisztens szerint lesen volt az érdi támadó… Aztán Koós Gábor tekerte a kapura a szögletet, melyet Bozsoki Imre majdnem belőtt, de a védők fel tudtak szabadítani.

A hajrában a hazaiaknak is meg volt a lehetőségük a vezetés megszerzésére, de Kertész Ferenc dupla bravúrja és Csiszár Zoltán tisztázása után maradt az 1–1. Aztán a túloldalon Ország Péter csúsztatása lett volna jó Pallagi Botondnak, akit lerántottak, de elmaradt a tizenegyes. A végjátékban a vendéglátónak sikerült megtartani az eredményt, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott…

Melczer Vilmosék nem bírtak az Andráshidával (fotó: Balogh István)

– Az első húsz percben még bennünk volt az ajkai meccs fizikálisan és mentálisan is. Aztán a kapott gól után az ellenfél fölé kerekedtünk, sikerült egyenlítenünk, a második félidőben ugyan nem mondom, hogy extra nagy lehetőségeink voltak, hanem inkább lehetőségecskéink, de az Andráshidának a bedobáson és a szögleten kívül nincs más erőssége, fegyelmezettek és nagyon kemények. És ha megkapunk megint egy ilyen játékvezetőt, aki az antifutballt játszó csapatot támogatja, akkor nem sikerül a győzelem – fogalmazott Limperger Zsolt.

– Azt gondoltam meccs előtt is, hogy ez egy ikszes mérkőzés. Az Érd egy jó csapat, jó játékosokból áll, más célokért küzdünk. Csapatom mindent megtett, ez a mérkőzés ide is oda is eldőlhetett volna, így ez egy igazságos eredmény volt – nyilatlkozta Dobos Sándor, a TARR Andráshida SC vezetőedzője.

fotó: Balogh István

– Fölékerekedtünk az ellenfélnek a pályán. Nem szoktam kiemelni a játékvezetőket vagy az ellenfeleket, most sem szeretném, de érzékeltük, hogy ebben a bajnokságban nem azt szeretnék, hogy mi jussunk fel, ennek ellenére mi harcolunk tovább és nem engedjük, hogy bárki megállítson minket. Szerintem jó úton haladunk, egyszer-kétszer botlottunk, ha a döntetlent annak lehet nevezni, jó kis csapatunk van, meg tudjuk nyerni akár az összes meccsünket is – értékelt Kelemen Patrik.

NB III, Nyugati csoport, 7. forduló
TARR Andráshida SC–Érdi VSE 1–1 (1–1)
Andráshida, 100 néző Vezeti: dr. Kovács Gergely (Illés T., Bati)

Andráshida: Horváth Márton – Horváth Dániel (Horváth Tamás, 84.), Szegleti, Kalamár, Balla, Marsai, Major, Varga Márk (Fülöp, 51.), Kovács László (Tóth László, 65.), Nagy Zoltán, Vittman.
Vezetőedző: Dobos Sándor

Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Kónya (Tárkányi, 56.), Koós, Pallagi – Kelemen P. (Balázsovics, 72.), Melczer – Pál Sz.
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gólszerzők: Kalamár (14.),  ill. Pál Sz. (28.)