Rangadóval megspékelt dömping!

A listavezető Érdi VSE felnőtt NB III-as labdarúgócsapata a Nyugati csoport ötödik fordulójában a szintén tízpontos, ám gyengébb gólkülönbsége miatt második helyezett Kaposvári Rákóczi FC-hez látogat. Limperger Zsolték mellett a hétvégén további nyolc együttes is pályára lép, vasárnap sakkverseny, hétfő este futsalmeccs!

Aki nyer, meglép – ezzel a három szóval lehet summázni, hogy egy ötödik fordulós találkozónak mekkora jelentősége van. Merthogy az első három meccsen egyaránt győzelmet jegyző, majd múlt héten a III. kerületi TVE ellen két góllal vezető és kettős emberelőnyben döntetlent játszó Érdi VSE a Kaposvári Rákóczihoz látogat. A Somogy megyeiek az első körben kisebb meglepetésre csak egy gól nélküli döntetlent értek el a BKV Előre ellen hazai pályán. Azóta a Dunaharasztit idegenben 3–0-ra, a Csornát otthon 2–1-re, majd háromgólos előnyről a Pápát idegenben 3–2-re győzték le, így feljöttek a tabella második helyére.

A mostani állás szerint is mindenképp pikáns rangadóra van kilátás, de ha hozzátesszük, hogy tavaly ezen két csapat végzett a dobogó két alsóbb fokán a bajnok Győr mögött, akkor még inkább presztízscsatára van kilátás, arról nem is beszélve, hogy aki nyer, az két ponttal meglóg közvetlen riválisától.

Az előző kiírásban az Érdi VSE a hetedik fordulóban hazai pályán 2–1-re győzte le a Rákóczit, amely Kertész Tamás korai góljával vezetett, de Melczer Vilmos és Kelemen Patrik találataival már a szünetben a hazaiak vezettek. A két csapat kaposvári meccsét a 24. körben rendezték. Itt az érdiek úgy nyertek Bozsoki Imre 31. percben szerzett fejesével, hogy a mérkőzés nagy részében a hazaiak akarata érvényesült, de nem tudták bevenni Kertész Ferenc kapuját.

A tavalyi bronzérmes kaposváriak kerete több helyen is kicserélődött az előző évhez képest, nyolcan érkeztek Artner Tamásékhoz, s csak hatan távoztak. A Rákosmentétől érkezett támadó, Sóron Tibor az eddigi négy fordulóban négyszer volt eredményes, ezzel holtversenyben vezeti a csoport góllövőlistáját az érdi Melczer Vilmossal.

– Ugyanúgy megyünk Kaposvárra, mint ahogy bárhova mennénk: szeretnénk nyerni!

A célunk az, hogy többet birtokoljuk a labdát, mint a legutóbbi meccsünkön és jó focit játsszunk – kezdte Limperger Zsolt. Az Érdi VSE vezetőedzője elmondta továbbá, apróságokon fog múlni a három pont sorsa.

– Mindkét csapat fel lett tüzelve, ezen nem fog múlni, inkább apróságokon. Nem hinném, hogy az egyik vagy a másik csapat nagyobb arányban nyerne, fontos lesz a helyzetkihasználás. Bízom benne, hogy jobban fogunk focizni, mint múltkor – tette hozzá.

A szeptember 9-én, 19 órakor a Kaposvári Rákóczi Stadionban kezdődő mérkőzést Zierkelbach Péter vezeti, segítői Iványi István és Molnár Máté lesznek! A találkozót az érdi-vse.hu-n élőben közvetítjük!

A felnőtt NB III-as csapat mellett az Érdi VSE II vasárnap délután a Szigetbecse SE-t fogadja az Ercsi úton a Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának második fordulójában. A női együttes a Pest Megyei Kupa első körében a Baracs SE-t látja vendégül szombaton 14 órakor, ezt megelőzően az U19-es és U17-es együttesek a Budai FC-vel vívnak meg a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának második fordulójában.

Az U16-os lány csapat az Északnyugati csoportban a Ziccer NLSE ellen játszik vasárnap 11 órakor, míg szombat reggel az U14-es fiú gárda, vasárnap 13 órakor pedig az U15-ösök játszanak Budafokon. Az U11-es alakulat Sóskúton kezdi meg a Bozsik-programot.

 

A labdarúgók mellett szeptember 10-én, 9.30-tól már negyedszer rendezi meg a Minaret Kupa nyílt rapid sakkversenyt az Érdi VSE sakk szakosztálya az Ercsi úti sporttelep klubhelyiségében. Jelentkezni még lehet a 0620/508-9637-es telefonszámon, vagy emailben a sakkpeti@gmail.com-on.

A 5 Stars Érdi VSE pedig hétfőn este a TFSE vendégeként játszik az NB II Nyugati csoportjában.

FUTSAL
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2. forduló
09.11., 20.30: TFSE-Szertarsport.hu–5 Stars Érdi VSE

 

Vélemény, hozzászólás?